Király Endre életrajza

Iskolánk névadója

GALÉRIA

Király Endre

Király Endre kohómérnök, festőművész
(1892–1987)

Király Endre a selmecbányai főiskolán végzett kohómérnök.
Szabad idejében rendszerint festett, akvarelleket készített.

Király Endre életrajza (1892–1987)

1892. augusztus 28-án született Selmecbányán.

Édesapja, Király Ernő (1855–1933), földrajz-történelem szakos tanár, a selmecbányai evangélikus Lyceum utolsó magyar igazgatója, a selmeci Szitnya-osztály (a Magyar Turista Egyesület egyik alosztálya) elnöke, Téry Ödön jó barátja, Selmecbánya tisztelt polgára.
Édesanyja, Kuszmann Aranka (1862–1956), Szepesszombatról szárazott, három lánynak és két fiúnak ad életet.
Testvérei: nővére Elza (1889–1950), húgai: Eri (1898–1948) és Klári (1902–1990), öccse: Lajos (1894–1970).

Király Endre Selmecbányán töltötte gyermekéveit, itt járt iskolába, majd 1910-ben az evangélikus Lyceumban érettségizett. 1914 júliusában megszerezte a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Főiskolán a vaskohómérnöki diplomát.
Hazafias érzelmektől fűtve 1914 októberében Lajos öccsével együtt, önkéntes katonai szolgálatra jelentkezett. Először Mariazellben katonai síoktatóként működtek, majd mint sí-felderítők a Keleti-Kárpátokban harcoló ezredhez kerülnek. 1915. április 1-én mindketten orosz fogságba estek. Öt és fél évi szibériai (Csita) fogság után 1920 októberében Kínán át tértek vissza Selmecbányára. Az öröm mellett sok volt az üröm. A trianoni békediktátum elcsatolta a Felvidéket Magyarországtól, s a Király családot a cseh kormány kiutasította Csehszlovákiából. Így a család 1920 novemberében Budapesten telepedett le. Élete nagy fájdalmát okozta Trianon. A Felvidék elvesztése soha be nem hegedő sebet ejtett lelkén.
Király Endre 1920. december 2-án kezdte meg mérnöki pályafutását a Dr. Lipták és Fia gyárban, Pestszentlőrincen. 1921 márciusában tette le Sopronban, a Erdészeti és Bányászati Főiskola jogutódjánál, a még hiányzó államvizsgát és ezáltal okleveles vaskohómérnöki minősítést nyer.
Mérnöki tevékenységét 1926-tól a Fonó Miklós Gépgyár Rt.-nél folytatta.
1928-tól szaktanári állást vállal az Újpesti Magyar Királyi Állami Fa- és Fémipari Szakiskolában, ahol 1948-ig tanított. 1943-ban kinevezték az iskola címzetes igazgatójává.
1947-ben az Iparügyi Minisztérium megbízásából megszervezte a volt Bőripari Iskola helyébe a váci Öntőipari Szakiskolát, amelynek összeállította a tananyagát, órarendjét.
1948 őszén kinevezték az Öntöde főmérnökének, ezért feleségével és három gyermekével, Ernővel, Gézával és Máriával, Vácra költözött. Itt kidolgozta a szakiskolai oktatást és mint az Öntöde főmérnöke megtervezte az új öntőcsarnokot két kúpoló kemencével, és új eljárásokkal tette hatásosabbá az öntészetet.
Mérnöki számításait magyar (Gép, 1952) és külföldi lapok is közölték (Werkstattstechnik-Maschinenbau, 46 Jg, 1956, okt.; Klingenberg Technisches Hilfsbuch, Springer – Verlag, 1960). Mindezt szinte „kedvtelésből”, örömmel és élvezettel tette. Családja anyagi problémáit felvető feleségének így válaszolt: „Tudod, hogy nem pénzért dolgozom”.
Tudásával, önzetlenségével, nyugodt természetével, szelíd jóindulatával megnyerte kollégái szívét és ő lett az Intézet „Bandi bácsi”-ja.
1955-ben munkásságáért Munka Érdemrend kitüntetést kapott.
Bár ember- és igazságszeretete a demokratikus elvek elfogadására ösztönzték, politikai szerepet nem vállalt és nem csatlakozott politikai párthoz.

Gyermekei 1956 decemberében elhagyták Magyarországot és Svájcban kezdenek új életet.
Feleségével 1958 végén ők kiköltöztek Svájcba. Miután a nyugdíjáról le kellett mondania (ez volt az egyik feltétele a kivándorlásnak), a delémonti Four éléctrique S.A.-ban vállalt állást. Itt 11 éven át dolgozott mint műszaki tervező, ami lehetővé tette az „öregségi” (a svájci nyugdíj egyik pillére) befizetését és későbbi juttatását.
1970-ben, 78 évesen véglegesen nyugdíjba ment, de ekkor sem pihent.
A magyarság iránti mély szeretete, a magyarság létéért és fennmaradásáért érzett aggodalma, a magyar őstörténet és nyelvünk eredetét kereső írások felé vezették. A sumér-magyar nyelvrokonság lehetősége lelkesítette. Szakmunkákat olvasott, levelezett a világ legkülönbözőbb táján élő tudósokkal, tanulmányokat írt.
1976-ban feleségével Lausanne-ba költözött, leányuk, Mária, közelébe.
Bár már 84 éves volt, boldogan űzte élete másik nagy szenvedélyét: a festészetet. De az idő az ő erős szervezetét is megrongálta. Szívgyengeségben szenvedett, fáradékony lett, s bár szemében élt még az alkotás lángja, akvarelljei idővel mindig kisebbek lettek.
1987. november 11-én a halál elragadta őt szeretteitől.
A volt váci Öntőipari Szakiskola jogutódja, a mai „ Váci SZC Király Endre Technikum és Szakképző Iskola Kollégium 1994 óta viseli a nevét.

Király Endre, a mérnök

Mérnöki munkásságát korán, még a szibériai hadifogság alatt Csitában, az állami építészeti hivatalban kezdte. De idézzük sorait önéletrajzából:
„Itteni működésem alatt a szikratávíró állomás központi gőzfűtését üzembe hoztam, és az idetartozó munkákat vezettem. Különböző kisebb technikai munkálatokon (villanyszerelés, kútépítés, útépítés etc.) kívül hosszabb ideig térképeztem, majd a nyelv tökéletesebb elsajátítása után tervezői minőségben állandó alkalmazást nyertem.”

Magyarországi pályafutásának első állomása a Dr. Lipták és Fia gyár volt, ahol 1920-tól mint az acélmű és a vasöntöde vezető mérnöke működött, de idézzünk megint az önéletrajzából:
„Itt mint tervező mérnök különböző meglévő kemencék átépítésével és új kemencék felállításával foglalkoztam, majd átvettem az acélmű vezetését. Az acélöntödei villanykemencét én hoztam üzembe, a martinkemencénél, valamint a generátorüzemben több sikeres újítást vezettem be.
Megterveztem és üzembe helyeztem az első März-kemencét Magyarországon, és kidolgoztam egy eljárást, ami lehetővé teszi az említett kemencét kizárólag hulladékvassal üzemeltetni.
Szintén elsőként dolgoztam ki azt az eljárást, amely 3 tonnnás Hérault-kemencében az úrkúti mangánércből ferromangán előállítását teszi lehetővé. Majd egy új módszert vezettem be a martinkemence hidegjáratához.
Hosszabb ideig önállóan vezettem a vasöntödét, egy kúpolót terveztem és építettem, egy új csőöntödét és az ehhez való berendezéseket terveztem és kivitelezésének nagy részét magam végeztem. Apró kereskedelmi és gépöntvények, de különösen a nagy öntvények előállítására bőven nyílt alkalom, és így a homokelőkészítés és a vasadagolástól kezdve a készítmény elszállításáig a vasöntöde összes munkálatait alaposan elsajátítottam.
Később önálló hatáskörrel átvettem a fémöntöde és a mintaasztalos műhely vezetését, utóbbit hosszabb ideig mester nélkül vezettem, és így nagy jártasságra tettem szert a mintakészítésben.
A fémöntödében, ahol 6 tégely és 1 olaj tüzelésű kemence volt felváltva üzemben, különböző bronz–sárgaréz, aluminium, horgany, csapágyfém öntésében, apróbb díszöntvények, armatúrák, csapágycsészék és egyéb gépöntvények kézi és géppel való formázásában, a különböző homokfajták alkalmazásában, továbbá a fémeknek öntésre való megválogatásában esetleg előkészítésében nagy gyakorlati tudást sajátítottam el, és az elavult, elhanyagolt üzemet új életre keltettem.

1926-tól Fonó Miklós Gépgyár Rt.-nél a vasöntöde továbbfejlesztésén dolgozott. Az itteni tevékenységét így ecseteli:
„Rövid ideig tisztán gépészeti konstrukciók tervezésével voltam megbízva. Ezeknek befejezése után átvettem először a vas, majd a fémöntöde vezetését is. Általános öntödei gyakorlatom különösen a speciális fémöntések terén bővült. Jelenleg az üzemek vezetésén kívül, főleg a vasöntöde tövábbfejlesztése és magas mechanikai igénybevételeknek megfelelő, különleges fémötvözeteteknek előállítása, valamint az érem és a szoboröntésre való kiterjeszkedés alkotja feladataimat.”

A fent leírt műszaki tevékenységére alapozva, 1928-ban Király Endrét a Magyar Királyi Kereskedelmi Miniszter öntészeti szaktanárnak nevezte ki az 1927-ben létesült Újpesti Állami Fa- és Fémipari Szakiskolába, ahol az öntőműhely, az ő vezetése alatt, 1929-ben kezdte meg működését.
Ebben a szakiskolában 1948-ig folytatott elméleti és gyakorlati pedagógiai tevékenységet. E mellett tervezési munkákat vállalt és kivitelezett:

a budapesti Bamert cégnek egy teljes vasöntödét tervezett és részleteiben dolgozott ki;
olajtüzelésű acélpest (szabadalmazva), öntött csapoló csatorna (szabadalmazva);

Legfontosabb szabadalmai közé a következő két találmányát sorolta:

kúpesztergáló eljárás és berendezés (új fajta esztergapad);
univerzális osztófej (e szabadalmat Amerikában is bevezették)

1943-ban kinevezték a Szakiskola címzetes igazgatójává.
1947-től rendszeresen kijárt Vácra. Itt a váci öntöde felújítási munkálatait vezette, egy új öntödének létesitését készítette elő, és egy kohóipari szakiskola alapjait fektette le (lásd: Király Endre, a pedagógus). 1948 őszétől mint a Váci Öntőipari Szakiskola és Öntöde főmérnöke új öntőcsarnokot tervezett és kivitelezett, két kúpoló-kemencével és szárító-kemencével. Az öntőcsarnok részére konzoldarut, a mellékcsarnok részére gáztalanító berendezést, a magkészítő terembe futódarut és az öntvényekhez egy öntvényrakodó forgó darut tervezett és állított üzembe.
De szakmai tevékenysége több raktárépület (pl. mintaraktár, készárúraktár), hegesztőműhely, irodaház (mesteriroda), öltözők tervezésére és kivitelezésére is kiterjedt. Jellemző erre a széleskörű aktivitásra, hogy a Szakiskola és az Öntöde területére belépőket fogadó Portás-épületet is ő tervezte. Ezen épületek tervei, anyagszükségleteik listája és a szükségletek árai is, megtalálhatók a még létező Tervezési kézikönyvében.
Itt érdemes megjegyezni, hogy az I. Világháborút megelőző időkben a kohómérnököknek az épitészeti tervezéseket is el kellet sajátítaniuk. Amint ez Király Endrefőiskolai Leckekönyvéből kitűnik, a jövő kohómérnökei a vaskohótelepek tervezésén kívül tanultak út- és vasútépítéstant, víz- és hídépítéstant és középépítéstant is. Ez utolsó egyemeletes épületek tervezésére jogosította fel a kohómérnököket.

Mérnöki tevékenysége mellett új elméleteket és módszereket dolgozott ki, amelyeket szaklapokban közölt:

új elmélet a vas–szén állapotábra értelmezésére;
a határtrapézmenet elmélete és gyakorlati jelentősége (közölve: Gép, 1952, 15783);
a lapos csavarmenet új számítása (közölve: Werkstattstechnik und Maschienenbau, #10, 1956). Ez az új számitási módszer az elismert német szakkönyvben (Klingenberg Technisches Hilfsbuch, 1960) is megjelent.

Emellett szakmai problémákat oldott meg, mint például a kizárólagos kokszhasználattal való olvasztást kupolóban, vagy a vas kénmentesítését kupolóban és egyéb újításokkal tette hatásossabbá az öntészetet.

Szakmai tudása és munkája elismereseként 1955-ben Munka Érdemrenddel tüntették ki.

Király Endre, a pedagógus

Az oktatásnak és a pedagógus szakmának mélyre nyúló gyökerei vannak a Király családban. Király Endre édesapja, nagyapja és dédapja is híres pedagógusok voltak.
Dédapja, Király János (1768–1828), tanító volt Nyíregyházán. A nagyapa, Király József Pál (1810–1887), a soproni evangélikus tanítóképző alapítója (1858) és később – nyugalomba vonulásáig (1883) – igazgatója volt. A pedagógus szakma iránti vonzalom leányágon is öröklődött, hiszen Király József Pál két leánygyermekét, Bertát (1849–1909) és Emmát (1853–1922) mint a kismartoni (ma Eisenstadt) első nyilvános óvoda megalapítóját, illetve a város kiváló pedagógusát tiszteli az utókor. 2009 óta egy eisenstadti utca neve emlékeztet munkásságukra. Apja, Király Ernő (1855–1933), a selmecbányai evangélikus Lyceum történelem szakos tanára, majd igazgatója volt.
Nem csoda hát, hogy Király Endrét, bár mérnöki diplomával rendelkezett, a családi hagyományok és az örökölt pedagógiai készség az oktatás felé vezérelték. Király Endre ízig-vérig pedagógus volt. A sikeres pedagógia két alapvető követelménye, az önzetlenség és az emberszeretet, alaptermészetének jellemző vonása volt. Különösen szerette a szakoktatást, amelyet a legnehezebb és egyben a legnemesebb oktatási ágként értékelt, mert – szavait idézve – „a szakoktatás nem csak pedagógiai érzéket, de alapos szakmai tudást is követel”.
1928-tól szaktanári állást vállal az Újpesti M. Kir. Áll. Fa- és Fémipari Szakiskolában (ma az iskola mint Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakközépiskola és Gimnázium működik). Itt már tevékenysége első évében elsőként vezette be Magyarországon az atomfizika ipari-színtű oktatását. A szaktanárok és oktató-művezetők szünidei tanfolyamának magas színvonaláért a Magyar Királyi Kereskedelemügyi Miniszter személyes levélben fejezte ki elismerését. 1929-ben beindította az öntőműhelyt, és váci áthelyezéséig (1948) elméleti és gyakorlati oktatást folytatott. Itt dolgozta ki a vas-szén állapotábra új értelmezését, amelyben a különböző ötvözet-állapotoknak elsőként nyújtott magyarázatot, és így az ábrát érthetőbbé, oktatását könnyebbé tette. 1943-ban kinevezték a Szakiskola címzetes igazgatójává.

Az Országos Közoktatási Tanács felkérésére 1941-től részt vett egy kohóipari középiskola tananyagának kidolgozásában. E munkálkodását a II. Világháború szakította meg.
1947-től az Iparügyi Minisztérium megbízásából megszervezte a volt váci Bőripari iskola helyén az Öntőipari Szakiskolát, amelynek összeállította a négy évre szóló tananyagát, órarendjét (lásd lent). Az iskola hamarosan felvette a „Munkaerőtartalékok Hivatala (M.T.H) 204. iskola”, majd 1994-ben a „Király Endre Szakiskola és Szakmunkás képző” nevet.

Király Endre, a festőművész

Többrétű tehetségét mutatja, hogy matematikai adottságai mellett, művészi képességei is átlagon felüliek voltak. Különösen a tájképfestészetben remekelt. Ebből is a legnehezebb technikát kedvelte: a vízfestést. Ez a javítást nem tűrő festési mód könnyedségével és spontaneitásával egy látvány pillanatnyi hangulatát a legvalódibban tükrözi. Első akvarelljei szülővárosát, Selmecbányát és annak környékét, a Szitnya ösvényeit, majd később a Magas Tátra bérceit örökítik meg. A szibériai hadifogság sem törte meg lelkesedését, spórolt pénzén ecseteket és festéket vett. A 10 000 embert befogadó fogolytáborban öcssével, Lajossal, többek között logarléc-készítéssel jutottak pénzhez (elmondásuk szerint nagy volt a logarléc iránti érdeklődés, még az orosz tisztek részéről is). A természet szépségét a festő mindenhol érzékeli, sőt ott is talál „festői témát”, ahol a közember csak szenvedést és keserűséget lát. A fagyos hidegben teáskannájukat szorongató hadifoglyok, a téli barakkvilág füstölgő kéményerdeje, a tavaszi napfényben a trágyadomb tetején beszélgető orosz őrök: megannyi pillanatkép, amely élethűen és művészien tükrözi a szibériai fogolytábor mindennapi valóságát. Ezek a festményei képeslap nagyságúak, hiszen csak hivatalos katonai levelezőlapra festhette őket, mert más papírfajtához nehezen juthattak a foglyok. A Felvidék fájdalmas elvesztése után a Bükk, a Szalajka-völgy, az osztrák Alpok és a Dolomitok lettek kedvenc témái, de a jellegzetes magyar alföldi táj sajátos varázsa is vonzotta. Ritka kifejező erővel és gyöngédséggel tolmácsolta egy-egy hétköznapi esemény hangulatát, mint pl. egy évszázados fa árnyékában legelésző, szekérhez kötött lovakat, vagy egy elhagyott szalmakunyhót a hóborította pusztában. Képeire szakértők is felfigyeltek: 1934-ben meghívást kap a Műcsarnokban rendezett Tavaszi, majd az Őszi Tárlatra. Sajnos kevés mű maradt meg ezekből a gazdag alkotó évekből: a II. Világháborúban akvarelljei nagyrésze megsemmisült. A háború elmúltával családjával Vácra költözött. Szakmájában és a festészetében is új korszak kezdődött. Vasárnaponként élvezettel festette Vác természeti szépségekben gazdag környezetét. Naturalistának is mondható festő, aki a természetet közvetlenül szemléli. De nem azt festi, amit lát, hanem azt, amit érez: a behavazott tájból áradó csendet, az erdők sejtelmességét, az elhagyott utak magányát. A szülőföld meghitt együttérzéssel festett tájai után, svájci akvarelljei zuhogó vizeséseket, sűrű fenyveseket, komor bércek alatt meghúzódó falucskákat elevenítenek fel. Sziklafalak, ormok, napfényben csillogó havasok tükrözik a festő és a volt alpinista csodálatát. Erőteljes, gazdag színezésű, a természetet magasztaló műveket alkotott. Képei ritkán kerültek bemutatásra, nem a hírnévért festett, hanem az alkotás élményéért, a valóság egy pillanatának művészi ábrázolásáért.

Forrás: http://kiralyendre.kiralycsalad.hu/index.html

Király Endre életrajza

Király Endre életrajza

Iskolánk névadója

Király Endre kohómérnök, festőművész(1892–1987)

Király Endre a selmecbányai főiskolán végzett kohómérnök.Szabad idejében rendszerint festett, akvarelleket készített.

Király Endre életrajza (1892–1987)

Király Endre, a mérnök

Király Endre, a pedagógus

Király Endre, a festőművész

Partnereink

Király Endre kohómérnök, festőművész
(1892–1987)

Király Endre a selmecbányai főiskolán végzett kohómérnök.
Szabad idejében rendszerint festett, akvarelleket készített.