«

»

okt 22

KIRÁLY – ÉPÍTÉSZETI NAP

Az Építészeti Világnap alkalmából idén V. alkalommal került sor a

KIRÁLY – ÉPÍTÉSZETI NAP” megrendezésre iskolánkban.

A kiemelkedő napon szakmai vendégeket kértünk fel az ünnepélyes megnyitóra.
Díszvendégeinket és diákjainkat köszöntette Dudás Tibor, iskolánk igazgatója. Ünnepi beszédet mondott Lévai Dávid Vác város főépítésze. Az építészeti kiállítást megnyitotta a Porta Speciosa Egyesület elnöke, Dr Vukov Konstantin. Az elnök úr beszélt az egyesület életéről, munkásságáról és a nemzetközi tablók hátteréről, amely az iskola kultúrtermében kiállításra került. A kiállítási anyagot, a korábbi Nemzetközi Építészeti Diákkonferenciákra készített pályamunkákból válogattuk össze.

Képgaléria

Képgaléria

Az ünnepélyes megnyitót követően főépítész úr Építészet címmel tartott előadást iskolánk építős diákjainak. Kisfilmben láthattunk néhány képkockát Zaha Hadid építésznő munkásságáról. Tóth Árpád Beomló házak című versét Marosi Nikolett mondta el, a szavalat alatt Korbely Dénes magasépítő technikus által összeállított képeket tekinthettük meg. Az ünnepély zárásaként Lipcse DENKMAL címmel a Műemlékvédelmi Szakkiállításáról tartott beszámolót Gutai Máté 13/B magasépítő technikus tanulónk.

Az építészeti nap megrendezése team munka, ezért nagyon jó „terepgyakorlat” és élmény is volt egyben a diákoknak. Az Építészeti Világnap alkalmából megrendezett kiállítás és előadássorozat célja, hogy iskolánk építős tanulói a szakmai tudás elsajátítása mellett megszeressék szakmájukat. Az a legfontosabb, hogy ráérezzenek a szakma nehézségei mellett annak szépségére és élvezzék a mindennapokban választott hivatásukat.

Itt kell megemlítenem belső mozgatórugóként:

  • a Nemzetközi Építészeti Diákkonferenciát, ahol minden évben különböző értékes pályamunkákkal képviselteti magát iskolánk, diákjaink szakmai gyarapodása érdekében.

  • A városi szintű pályázatokat, amelyekbe bekapcsolódunk. Tavaly a Madách-napra kiírt művészettörténeti pályázattal dobogóra kerültek tanulóink. A pályamunkát megtekinthették az érdeklődők, a kiállítási anyag része volt.

  • A szakmai utak elengedhetetlenek ezen a területen, összeollóztunk néhány képkockát a korábbi külföldi és belföldi utakról egyaránt.

Színesítette a programot a KIRÁLY-KÓRUS éneke, melyből ki kell emelni Pap Vivien 12/A osztályos tanuló szólóénekét.

Idén nyitott iskolánk a KIRÁLY ÉPÍTÉSZETI NAPON a Dunakanyar általános iskolái felé,
hogy a 8. osztályos tanulók betekinthessenek iskolánkban működő építész szakterület ács-állványozó, kőműves-burkoló és festő szakma életébe. Érdekes épületek bemutatásával, a mai kor építészeti remekeinek vetítésével, kiállítással, szakmai TOTO-val és interaktív foglalkozásokkal vártuk az érdeklődő általános iskolás diákokat.